Rólunk

Jó ideje tudtunk már egymásról, figyeltük a másik dolgait, de valahogy még soha nem találkoztunk. 2013. elején, az első közös kávézás alkalmával szinte egyszerre böktük ki: Nagyon kellene egy tartalommarketinggel foglalkozó blog.

2 év után egyértelművé vált, hogy a lelkesedés nem elég. Nem bírjuk folyamatosan etetni az új és új tartalmakat követelő “bestiát”. Éppen 1 év szünet kellett hozzá, hogy újra rendezzük sorainkat. 3 új, állandó szerzővel (vagyis már öten), kibővített tematikával, izgalmas vendégek bevonásával folytatjuk! – 2016. február

A szerkesztők, állandó szerzők bemutatkoznak

Alapító szerkesztők

Pécsi Ferenc vagyok. Bár 1998 óta foglalkozom tartalommarketinggel, csak néhány éve tudtam meg, hogy ezt így nevezik. A 90-es években néhány évig szabadúszó újságíró voltam – talán innen ered nálam a minőségi tartalom tisztelete.

Az elmúlt 16 évben dolgoztam ismert vállalatoknál, induló tanácsadó cégnél, voltam nagy szervezet apró része és független szakértő. Akárhol, akármilyen titulussal is működtem, mindig ugyanaz foglalkoztatott: Hogyan hozható létre a vevők/ügyfelek/olvasók számára releváns tartalom és miként juttatható el ez hozzájuk úgy, hogy az a lehetős legkevésbé sérüljön?

Tudom, hogy nincs egyetlen, univerzális válasz erre a kérdésre. Ebben a blogban újabb lehetséges megoldásokat keresünk. Bővebben rólam itt, a LinkedIn szakmai közösségi oldalon olvasható.

Szurop IstvánSzurop István a nevem. Nagyvállalati marketingvezetőből, felső vezetőből (ABN AMRO Bank, K&H Bank, Raiffeisen International és Provident), nemzetközi márkaszakértőből (Garrison Group) lett adatvezérelt tartalommarketinges vagyok… egy tartalomstratéga, aki van annyira gyakorlatias, hogy egy újságcikk megírása, egy weboldal elkészítése, egy PPC vagy email marketing kampány beállítása se okozzon számára gondot. Jelenleg a HVG Kiadó Zrt. márkázott tartalmakkal, natív hirdetésekkel foglalkozó csapatát vezetem. Bővebb információ rólam a LinkedIn oldalán itt olvasható.

 

Állandó szerzők

Tóth-Czere PéterTóth-Czere Péter vagyok és nagyjából 6 éve foglalkozom keresőoptimalizálással, tartalommarketinggel. Teljesen tájidegen nagyvállalati folyamatszervezőként képeztem át magam, mivel úgy gondoltam, hogy ezek, mialatt kis hazánkban akkor még gyerekcipőben jártak, szükséges jó dolgok az online térben, ráadásul még érdekelnek is, és a lelkesedést tett követte. Eleinte szabadúszókent nagyvállalatoknál, majd a kkv szektorban, és most egy multinacionális cégnél. Ezek mellett PPC és közösségimédia-menedzsment területeken vagyok aktív.

A mindennapokban a fent említett területek folyamát igyekszem egy közös mederbe terelni, a minél nagyobb hatékonyság elérése, illetve a területek átjárhatósága révén az adott üzleti helyzet elvárásai alapján, a leghasználhatóbb kombinációjuk megalkotása érdekében. A siker eléréséhez egyre komolyabban foglalkozom az agilis munkavégzéssel, valamint a Get Things Done metodológiájával. Mára ez lett az egyik motorja a napjaimnak.

Ami még fontos rólam: egy feleség és két lány gyermek mellett otthon soha nem jutok szóhoz, így az online térben tudom csak elmondani – nektek – a véleményemet. Jelen esetben főleg a tartalommarketingről. Amitől pedig sebezhetetlen vagyok, az az aikido.

Ha van esetleg kérdésed, akkor az alábbi csatornákon megtalálsz:
Twitter, Linkedin, Google+, vagy olvasd az Irie Web-et is.

Raskó Attila tartalommarketing-tanácsadó profilképeRaskó Attila vagyok. A „Közgáz” elvégzése, 1996 óta foglalkozom marketinggel. Istvánhoz hasonlóan én is ügyfél oldalról érkeztem a tartalommarketing világába. Multinacionális cégeknél dolgoztam, legutóbb két ország marketingigazgatójaként. Stratégiai gondolkodásomat nagyban segítette, hogy helyi üzleti, marketing, márka és disztribúciós stratégiáért is feleltem. Ennek köszönhetően kerültem először kapcsolatba a tartalommarketinggel, szakembereknek szóló közösség kiépítésekor.

Családommal való két éves külföldi távollétünk alatt nyergeltem át teljesen a tartalommarketing területére a Google “Squared online” digitális marketingképzésének elvégzése után. Szívem mélyén márkaépítőként ebben a világban találtam meg a márka és imidzsépítés online formáját. Szakmai tudásom mellett ezt a szeretet szeretném olvasóinknak átadni ezen a blogon.

Jelenleg tartalommarketing-tanácsadóként igyekszem segíteni közepes cégek online felületeken történő növekedését és sikereit.

Kiss Tamás állandó szerzőKiss Tamás vagyok, 2008 óta foglalkozok online marketinggel. Előbb egy non-profit szervezetnél, majd egy pénzügyi multinacionális cégnél kóstolhattam bele az országos, régiós és globális online marketing folyamatokba. 2013-tól szabadúszóként segítek közép- és nagyvállalatoknak, hogy minél sikeresebb digitális marketing tevékenységeik legyenek.

A tartalommarketinggel először SEO és PPC szakemberként találkoztam, de igazán csak 2013-ban fedeztem fel a terület adta lehetőségeket, amikor mélyebben kezdtem el foglalkozni az inbound marketinggel. Hiszem, hogy a tartalommarketing és az inbound marketing nem egymás szinonimái; a két módszertan elválasztható, és egyik sem univerzális, mindenki által használható csodafegyver.

Az elmúlt években foglalkoztam tartalom stratégiával, inbound marketing rendszerek és folyamatok szervezeti szintű implementációjával és menedzselésével, illetve a performance marketing (PPC, SEO, email) és a tartalommarketing határterületeivel. Jelenleg szabadúszó inbound marketing és digitális analitikai tanácsadóként dolgozom.