Kié legyen az újnak hitt játékszer?

Pár órája akadt az RSS-olvasómba a Trendlabor blog (Flow PR) „trendfordulós” bejegyzése… Szinte már vártam, hogy a magyar nyelvű interneten mikor tűnik fel egy ehhez hasonló írás. Persze a „reklámosokat” lekezelő hazai hangnemre is számítani lehetett, hiszen kioktatásban mindig is jók voltunk.

Jó látni, hogy a pr-es kollégák ott vannak a szeren, és követik a szakmai „újdonságokat”. Ugyanakkor az ehhez hasonló szurkálódásokat nagyjából két éve befejezték a tengerentúlon. Azóta a kisajátítás helyett – kié legyen a tartalommarketing, ez az újnak hitt játékszer, no meg a vele remélt pluszpénz? – inkább az együttműködésen van a hangsúly.

Testvérek veszekednek

Végül is a tartalommarketing és a PR között igencsak elmosódik a határ. Amúgy is csak az eredmény számít, az Ügyfél azért fizet, a profik civódása nemigen érdekli.

A Tartalommarketing.hu indulásakor mi is igyekeztük különbséget tenni a két diszciplína között, ilyesféleképp:

Miben különbözik a tartalommarketing a PR-től (közönségkapcsolatoktól)?

A PR a viselkedés, vélemény befolyásolásával a vállalatot, márkát övező jóakarat és támogatás megszerzésén dolgozik, közönségébe a vásárlókon kívül mások is beletartoznak (pl. jogalkotók, részvényesek).

A tartalommarketing, túl azon, hogy márkát is épít, a vásárlókra fókuszál, és elérni kívánt hatásként a vásárlásra, illetve az azt megelőző, vagy követő, de mindenképpen jól mérhető lépésekre (pl. kipróbálás, ajánlás).”

A tartalommarketing – általunk használt – részletes meghatározása itt olvasható.

Ha valaki ennél jobbat tud, szívesen meghallgatjuk! Akár egy jó kávé mellett is…

Ez is érdekelhet

Szurop István, taktikon.hu
Szurop István
adatvezérelt tartalommarketinges |

Nagyvállalati marketingvezetőből, felső vezetőből (ABN AMRO Bank, K&H Bank, Raiffeisen International és Provident), nemzetközi márkaszakértőből (Garrison Group) lett adatvezérelt tartalommarketinges. Tartalomstratéga, aki van annyira gyakorlatias, hogy egy újságcikk megírása, egy weboldal elkészítése, egy PPC vagy email marketing kampány beállítása se okozzon számára gondot. Jelenleg a HVG Kiadó Zrt. márkázott tartalmakkal, natív hirdetésekkel foglalkozó csapatát vezeti.

Hozzászólások

  1. Kedves Ferenc, a Trendlaborra írt bejegyzésem alapvetően azokat a gurukat kívánta megszólítani, akik forradalmi, új dologként hivatkoznak a tartalommarketingre. “Akinek nem inge” alapon egyértelműen nem Önökre vonatkozik, mert ahogyan látom, a helyén kezelik a dolgot. A pr és a tartalommarketing elkülönítésével kapcsolatban ugyan tudnék vitázni, de ahogyan írtam, elsősorban az újdonság-faktorral szemben volt kifogásom.

  2. Írtam erre a bejegyzésre korábban egy kommentet, de elveszett. A lényege az volt, hogy alapvetően az egészet forradalmi újdonságként tálaló szakértőkkel van gondom. Ebbe a körbe pedig ti nem tartoztok bele, mert a helyén kezelitek a dolgot. Igaz, a pr meghatározásával tudnék vitatkozni. 🙂

    • Szurop István szerint:

      Kedves Rita, köszönjük a hozzászólást, a technikai hibáért (spamként kiszűrt komment) pedig elnézést kérünk!

      Még néhány dolog, ami eszembe jutott a bejegyzés közzététele óta:

      1. Érdekes módon a tartalommarketing lényegét, hasznát legkevésbé a pr-eseknek kell magyarázni, többségük tudja miről van szó. Marketingesként marketingesekkel beszélgetve ezt nem mindig tapasztalom. A másik csoport, ahol gyakran ütközöm félreértésbe, gyanakvásba, az az újságíróké. Mondjuk ez meg nem véletlen: az „(x)”-es cikkek – többek között – megtették a maguk hatását.

      2. Az elmúlt 10-15 évben annyi minden változott az internetnek köszönhetően. Összemosódtak a különféle szakterületek határai, át- meg átnyúlunk a másik térfelére, technikákat tanulunk, „lopunk” egymástól.
      Nem hiszek a szakmai silókban, de talán ideje lenne a Marketingnek és a PR-nek egy asztalhoz ülni, és megbeszélni az egymáshoz képesti viszonyukat, illetve azokat a pontokat, ahol egymás munkájára építhetnek, egymást erősíthetik… Az alig burkolt, udvarias lesajnálás, kölcsönös féltékenykedés stb. helyett valami használhatóbbra lenne szükség.

      A PR-definíciódra pedig kíváncsi lennék 🙂

  3. Pécsi Ferenc szerint:

    Kedves Rita,

    Természetesen szó sincs új dolgokról, hiszen a tartalommarketing eszközei, módszerei régiek. Céges blogok, tanulmányok, szponzorált kiadványok stb. eddig is léteztek. Ami újnak mondható, az a saját média és a vásárolt média közti viszony (arány) megváltozása. Az, hogy néhány, egymással kapcsolódó dolgot nevezzük valahogy (tartalommarketing), az csak azért van, mert így praktikusabb, könnyebb róluk beszélni. Lényegében a PR is egy ilyen gyűjtőnév, legalábbis ez derül ki abból a vitából, mai a PR hivatalos újradefiniálása körül zajlik: http://prdefinition.prsa.org/index.php/2012/04/11/the-modern-definition-of-public-relations/

    Egyébként korábban (igaz, egy másik blogban) tegeződtünk:)

    • Csaba / Zenweb szerint:

      Olyan ez kicsit mintha újjra akarnánk felfedezni amerikát…nem baj, hiszen így sok figyelem fokuszálodik össze ebben a témában. Mint oly sok más dolog, tudás, affinitás már réges-régen bennünk van, és használjuk is. Ha beszélünk, írunk róla akkor “kiemelődik” a sorból, tudatossá, fontossá, definiáltá válik, és ez jó…

      • Pécsi Ferenc szerint:

        Alapvetően eddig is ismert módszerekről van szó, így együtt, a mai digitális környezetben, a közösségi média lehetőségeivel kiegészülve mégis új, friss szemléletként jelenhet meg.

  4. Bocsánat, Feri. Istvánnak írtam az első kommentet. 🙂 Örültem is, amikor nem dobta ki az oldal. 🙂

Trackbackek

  1. […] Madalina Rita írása a Trendlabor blogban Szurop István válasza a Tartalommarketing.hu-n. […]