Felület, márka, platform, tartalom

Május közepén én is ott voltam a Média Hungary konferencián. A jelentős sokadalom ellenére többször is összefutottam régi ismerőseimmel Berényi Konráddal és Kis Ervin Egonnal. Váltottunk is néhány szót – leginkább csak locsogtunk. Most viszont, egy héttel a konferencia után érdekes szakmai blog-beszélgetés alakult ki. Egon egy blogbejegyzésében ugyanis arról írt, hogy a felületek helyét a tartalom vette át, de erről a médiatulajdonosok (főképp a tévések) nem hajlandók tudomást venni.
personality

Pontos megfigyelés. Korábban a napi és hetilapok szenvedtek ezzel problémával, ma leginkább a tévések mobilos megnyilvánulásai mutatják, hogy az új lehetőségekben csak régi önmaguk kiterjesztésének a lehetőségét látják.

Egyetértek Egonnal, a közönség nagyobbik része ma már a tartalmakat keresi, ez a tartalom pedig egyre inkább elszakad az hagyományos felületekről, sőt, a jól definiálható platformoktól is. Videót (tartalmat) nézünk, ami eredetileg talán film volt, most a YouTube-on jelenik, meg, ami a Facebookba, vagy egy blogba épül be… Akkor most mi is a platform, a felület, a csatorna? Egy biztos: a tartalom.

Konrád Egon bejegyzéséhez fűzött kiegészítésében arról ír, hogy azért nem kell siratni a kiadókat, a felületek, csatornák gyengülésével is erős marad a márkák szerepe. Konrád példát is hozz: A Yahoo! (szerinte) a tartalom és a márka együttese miatt fizetett a napokban 1.1 milliárd dollárt a Tumblr mikroblog szolgáltatóért. Nos, szerintem Konrád téved. A Tumblr (és minden más közösségi hálózat) tartalma gyorsan romló áru,. Nem sokat ér. Igazi értéket az évek óta folyamatosan önmagát kereső Yahoo számára a felhasználók, a tartalomból kibányászható információk és a jó imidzs (a Tumblr „menő” szoláltatás) jelentik.

Egyetértek viszont abban, hogy a nagy médiacégek minden nehézségük ellenére még mindig erős márkával bírnak. (Az ügyesebbek ezt a márkát kihasználva képesek lavírozni a márkákat kevésbé respektáló közösségi térben is.)

Aki erős márkát akar, azt csak a birtokolt média (céges web, blog,microsite stb.) tudja megvalósítani. (Nem véletlen, hogy az utóbbi időben egyre több vállalat kezd kiadóként viselkedni, intenzíven és folyamatosan tartalmat termelni.)

Aki elhiszi, hogy csapán a közösségi hálózatokra alapozva felépítheti és fenntarthatja márkáját, homokra próbál várat építeni.

A felületek, platformok, csatornák folyamatosan változnak, alakulnak – tartalomra viszont mindig szükség lesz.

Ez is érdekelhet

Pécsi Ferenc
tartalomstratéga, online kommunikációs szakértő at |

Digitális dinoszaurusz vagyok. Érdeklődésemet követve 1996, hivatásszerűen 1999. óta foglalkozom digitális tartalommal és online kommunikációval. Dolgoztam nagy távközlési és informatikai cégnél, közigazgatási portálnál, de a saját utamat független tanácsadóként találtam meg. Az elmúlt években leginkább tartalomstratégiai szakértőként és tartalommarketing projektek megvalósítójaként segítem ügyfeleimet. 2004. óta írok szakmai blogokat. Most éppen ezt (is). További írásaim a Soreo.biz oldalon olvashatók.